Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.07.17

Nyári túra, és egyesületi nap 2008.

4.jpgAugusztus 23-án került sikeresen megrendezésre a születésnapi túra, melyen 65 túrázó vett részt, és a délutáni egyesületi nap, ahol 80-90-en gyűltünk össze. Reggel 9 óra körül két részre oszlott a csapat, egy közepes, és egy nagy túrára. Legelőször az Alsódobszai református templomot tekintettük meg, ahol Bűdi Károly polgármester Úr mutatta be a falu, és a templom történetét. A közepes túra a Tátorjános Természetvédelmi Területet látogatta meg, majd a túra végén Bűdi Károly pincéjében pihenhettek meg és kóstolhattak bort. A nagyobbik túra Szentistvánbaksára küzdött tovább a rengeteg szúnyog között, ahol hosszabb pihenőt tarthattak a falusi kocsmákban, és a falunapi rendezvényen. A pihenő után a baksi halmon keresztül a Megyaszói Pincefaluba látogattunk, ahol Csáki Barnabás polgármester Úr pincéjében ízlelhettünk különféle borokat.

A nap végén pedig egyesületünk a vadászháznál várta a túrázókat különféle programokkal, és babgulyással. A programok között íjászkodás, solymászat, kötéltechnikai bemutató és egyéb szabadidős sportolási lehetőségek voltak. Estefelé lépett színpadra a Tátorján Rock Együttes, akik 1 órás koncertjükkel perdítették táncra a rockot kedvelő fiatalokat. Őket követte a Garden Party Duó zenés műsora. A táncot, és a zenés műsort már csak az esti vihar tudta félbe szakítani, így 1-2 óra körül mindenki nyugovóra térhetett. Láthatóan mindenki jól érezte magát, mindenkit várunk jövőre ugyanekkor ugyanitt!

 

A mappában található képek előnézete 8. Tanösvény túra és családinap 2008