Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.07.25

Madarak és Fák napja 2009.

1..jpgMájus 9-én reggel általános iskolás gyerekek tömege lepte el Alsódobsza utcáit. A tavalyitól eltérően az idén jóval több csoport jelentkezett a következő településekről: Alsódobsza, Halmaj, Megyaszó, Miskolc, Újcsanálos. A tíz csoport mintegy 1,5 km-es túrán, 6 ponton mérhette össze tudását, és ismerkedhetett meg a tanösvény legszebbnek mondható rövid szakaszával. Az 5-8 fős csapatokat különféle feladatokkal várták felkészített szakemberek. Szöveges feladatokon túl képfelismerés (állat, növény) és gyakorlati fafajfelismerésben mutathatták be tudásukat a csoportok. A túra végén a sportpályán vezethették le energiájukat a gyerekek különféle labdajátékokkal, és a parkban csillapíthatták éhségüket szalonnasütés formájában. Hajdú Zsolt tagtársunk jóvoltából a szamárháton való közlekedést lehetett kipróbálni, és lovaskocsiból ismerkedhettek meg a faluval a gyerekek. Dél elmúltával következett a várva várt eredményhirdetés. Kiscsoportosok közül az alsódobszai, nagycsoportosok közül a halmaji gyerekek vehették át az első díjat! Gratulálunk teljesítményükhöz, rendkívül felkészültek, és fegyelmezettek voltak. Természetesen mindegyik csapat nagyon jól teljesített, munkájukat oklevél és egyéb apró ajándékok formájában köszöntük meg.

 

A mappában található képek előnézete 2. Madarak és fák napaj 2009.