Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.06.11

Szakmai nap 2016

Február 20-án sikeresen megtartottuk IX. szakmai napunkat, 37 fő részvételével az alsódobszai kultúrteremben. Az ország számos pontjáról érkeztek hozzánk, Alsódobszán kívül vendégek jöttek Miskolc, Mezőkövesd, Tiszaladány, Mogyoróska, Sajóecseg, Tiszaújváros, Fony, Megyaszó, Cserépfalu, Nagykőrös településekről. Az egész nap folyamán vendégünk volt a Szent István Rádió, amely közvetítette az eseményeket. Bűdi Károly polgármester Úr megnyitója előtt a rögtönzött helyi kórus adta elő az Üzenet a Kék Bolygónak című dalt, majd Ferenczi Krisztián trombitált. Az első előadást, a természetvédelmi őrszolgálatról Dénes Dobrosi mutatta be, mivel betegség miatt az eredeti előadó nem tudott megjelenni. Őt követte Ferenc Spéder, aki Harangod kis tájat mutatta be. Ádám Dobai egyesületünk titkára a tavaly évben megrendezett programokból tartott 1.jpgvetítést, majd ebédszünet alatt lángost csináltunk gyorsan és nagy mennyiséget, hála a legújabb "lángossütő" felajánlásnak, melyet Dobai Tibor egyesületi tagunk készített. Közben meg kóstolhattuk a különféle helyi italokat. A délutáni szekciót Dobrosi Dénes Az alföldi erdők ökológiai jelentősége című előadása nyitotta meg, majd Szitta Tamás a Szalakóta Egyesület képviseletében bemutatta a szalakóta védelem jelentőségét, és magát a szalakótát. A nap zárásaként Szilárd Simkó diaporáma vetítését csodálhattuk meg. Szeretettel várunk egy év múlva ugyanitt mindenkit! Köszönünk minden segítséget, és felajánlást amivel színvonalasabbá tehettük rendezvényünket!

 

 

 

A mappában található képek előnézete Szakmai nap 2016