Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.06.11

Szakmai nap 2018

Február 17-én tartottuk meg szakmai napunkat, melyen a nap folyamán 50 fő vett részt. Bűdi Károly polgármester Úr köszöntője után az Újcsanálosi Cup Cakes műsorát tekinthettük meg. Az előadások elején Dobai Ádám főtitkár elemezte az elmúlt év eseményeit, majd egy rövid videót láthattunk a 2017-es év programjairól. Bagyura János a kerecsensólyom védelmi munka 6.jpgeredményeiről számolt be, bemutatta a faj legfontosabb tulajdonságait, majd az év madarát a vándorsólymot ismertette. Janasóczki Attila a szentistvánbaksai Cimbora Tanyát mutatta be, és a falusi vendéglátás hagyományait. Bárány Péter görögkatolikus segédlelkész a test és lélek ápolására hívta fel a figyelmet, és a böjt jelentőségére, szervezetünkre ható pozitív tulajdonságaira. Az ebédszünetben helyben készült lángost ehettek a megjelentek, közben különféle házi finomságokat, és italokat kóstolhattunk. A délutáni előadások kezdetén Molnár Lilla fuvolajátéka következett. A délutáni szekció első előadása Bárány Zoltántól hangzott el, aki bemutatta a cserkészek életét, szokásait. Holopcev Péter történész érdekfeszítő adatokat mutatott be Alsódobsza múltjáról, népmozgalmi adatairól. Kerekes Sándor orgonaművész előadása eltérően a többitől, rövid csembaló koncert formájában mutatta be a komolyzenéből gyűjtött madarakkal kapcsolatos zenei műveket. Utolsó előadásként F.Nagy Zsuzsa mutatta be a csapadékvíz elvezetését, hasznosítását, majd kisebb lakossági fórum alakult ki a nap végén. A nap folyamán pedig dr. Krajnyák Rita természetfotóiban gyönyörködhettünk.

 

Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon.

 

A mappában található képek előnézete XI. szakmai nap 2018