Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.08.21

III. Tanösvény túra és egyesületi nap 2010

Augusztus 14-én rendezte meg egyesületünk harmadik alkalommal a nyári tanösvény túrát. Az ország különböző pontjairól gyűlt össze a 30-40 fős társaság. Az alsódobszai templomban eltöltött rövid helyismereti előadás után a nem megszokott 8.jpgútvonalon folytattuk utunkat a pincéktől, mivel a tavaszi-nyári szélsőséges időjárások miatt nagyban megváltozott a tanösvény járhatósága. Nemcsak kidőlt fák és megcsúszott partoldalak nehezítették volna a közlekedést, hanem a megáradt Hernád-folyó visszamaradt pocsolyái, illetve az Ó-Hernád magas vízállása. Az épp 2 napja visszaapadt Hernád-folyó sarából így is bőven kijutott a kedves résztvevőknek több alkalommal.
Szentistvánbaksán jóleső érzés volt a hűvös templomban hallgatni a falu múltjáról szóló színvonalas előadást Babos András jóvoltából. Rövid séta utána Kemencés vendégházban lehettünk részesei a kemencében sült kenyérlángosnak. Rövid pihenő után hazafelé vettük utunkat a Baksa halom, Megyaszó pincefalu irányába, és a Gőce-lakhoz megérkezve pihenhettük ki magunkat, illetve további programok várták a nem túl fáradt, illetve frissen érkezett résztvevőket. Alsódobszai tagtársaink jóvoltából íjász bemutatóban lehetett részünk, illetve próbálhatta ki bárki tudását.
Barlangászoktól kötéltechnikai bemutatót láthattunk, melyet többen is kipróbálhattak a fiatalabb korosztály nagy örömére. Sötétedéskor zenés-táncos mulatság vette kezdetét, melynek vége hajnal 4- kor fejeződött be.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 3. Nyári túra 2010.