Afrika nap 2018
Egyesületünk közvetítésével az alsódobszai általános iskolába látogatott el a Magyar Afrika Társaság néhány képviselője, akik egy vetítéssel egybekötött előadással bővítették a gyermekek ismereteit Afrika földrajzáról, népességéről, kultúrájáról, állatvilágáról.
Ezt követően az apró kezek között afrikai állatok készültek színes papír, ragasztó és sok egyéb érdekes anyag felhasználásával.
A délelőtt zárásaként megannyi hangszer, dobok, csörgők, ütőfák, kerültek bemutatásra, melyeket a tanulók maguk is kipróbálhattak nagy-nagy örömükre. Ebben nagy segítségükre volt az afrikai gyökerekkel rendelkező „Peti bácsi”- ahogy a gyermekek szólították-, aki fergeteges hangulatot varázsolt a kultúrterem falai közé, ének, konga illetve tánctudásával.
A Magyar Afrika Társaság magas szakmai tudásról, hihetetlen gyerek centrikusságról, és önzetlenségről tett ma tanúbizonyságot nálunk. A programokon résztvevők Afrikához való pozitív viszonyát, alapjában meghatározta mai megjelenésük. Még egyszer köszönjük nekik ezt a fantasztikus élményt, további önzetlen munkájukhoz sok sikert kívánunk!
A pedagógusoknak köszönet a pozitív, támogató hozzáállásért, az önkormányzatnak pedig a finom ebédért!
Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon.
A mappában található képek előnézete Afrika nap 2018.