Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.06.09

Halak napja 2018

Március 20-án rendezte meg egyesületünk a Halak napját két általános iskolában, Alsódobszán, és a Rákóczi általános iskolában Szerencsen. Mindkét helyszínen interaktív előadást hallhattak a tanulók a hazai, elsősorban a Hernád folyóban előforduló halakról, az invazív, nem őshonos fajok elterjedésének veszélyéről, az őshonos és veszélyeztetett, védett halfajok fennmaradásának fontosságáról. Mobil akváriumainkban gyakoribb fajok bemutatásra is kerültek.
Előzőleg mindkét helyszínen rajzpályázatot hirdettünk, melynek az eredménye meglepte a szakmai zsűrit, ugyanis 4.jpgvárakozáson felüli, kiváló pályamunkák érkeztek. A résztvevők, és nyertesek Közép-Európa édesvízi halairól szóló természetkalauzt, illetve a Földművelésügyi Minisztériumtól kapott kiadványt - „Hoitsy György: Védett, fokozottan védett halak és más védett víziállatok”- tudhattak magukénak.
Alsódobszán egy igazi meglepetés ajándék várta az iskolásokat, melyet a Balogh Sándor Alapítvány támogatásának köszönhetünk. Egy hazai halakat bemutató 250 literes akvárium került beüzemelésre, mellyel igazi örömet okoztunk a gyerekeknek. Még a nap folyamán nevet is adtak minden benne lévő halnak. Az etetés, a benne lévő állatok gondozása a gyerekek felelősségteljes feladata lett, ezen kívül tanulmányozhatják a hazai halfajok faji ismertető jegyeit, és viselkedését.
Köszönjük a Balogh Sándor Alapítvány támogatását, és a Lillafüredi pisztrángtelepről a bemutatásra kapott halfajokat.

 

Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon.

 

A mappában található képek előnézete Halak napja 2018.