Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.09.12

Téli túra 2019.

Igazi téli hangulatban zajlott le a Téli túra rendezvényünk, január 12-én 29 fő részvételével. Utunk első célja a Református templom volt, ahol Bűdi Károly rövid helytörténetben részesítette a megjelenteket, majd a hősök emléktábláját koszorúztuk meg a Doni katasztrófa emléknapja alkalmából. Az Alsódobszai pincesoron mindenki feltöltődhetett lélekmelegítő helyi kézműves pálinkával, forró teával, forralt borral. Utunk során megfigyelhettük a hódok rágását, telelő erdei fülesbagoly csapatot, szürke gémeket, őzeket, tőkés récéket, egerészölyveket, és a zajló csodálatos Hernád folyót. Szentistvánbaksán a Kecske lakot 49947078_1810527589056748_5551646946961129472_o.jpglátogattuk meg, ahol a régi falusi udvar képét tekinthették meg a résztvevők különféle állatokkal. Hazafelé következett a nehéz kaptató, föl a Baksai halomra, majd a Megyaszói pincefaluba. A csapat fele külön kitérővel Megyaszót is megcsodálhatta, majd késő délután a megszokott pincénél vártak a forró italok, és a sajtos tejfölös lángos.

 

Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon.

 

A mappában található képek előnézete Téli túra 2019.