Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.09.12

XII. Nyári túra és családi nap 2019.

A várakozásainkat felülmúlva, több mint 50 fő vágott neki a XII. alkalommal megrendezett nyári túránknak. A túra indításaként - startpisztoly eldördülése helyett - egy elárvult, nevelt karvalyt engedtünk szabadjára a parkban, mely remélhetőleg most már környékünk3.jpg madárvilágát gazdagítja. Az előző napi eső nyomait a felkelő nap hamar felszárította és egy csodás tájjal ajándékozta meg a résztvevőket, akiknek néhol komolyabb szintemelkedésekkel, meredekebb löszfalakkal is meg kellett küzdeniük. Visszatérvén kiindulási pontunkra, a sportpályára, egy tál ízletes babgulyás elfogyasztása után különféle ügyességi játékok és kézműves foglalkozás várta a gyerekeket. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zempléni helyi csoportjának standja nagyon népszerű volt, de az ugráló vár, íjászat, és kötélpálya előtt is folyamatos volt a sorban állás. Bányai Katalin a kislányok hajából varázsolt csodálatos hajfonatokat, kontyokat. A fiúkat pedig Hódos Tamás és motoros barátai örvendeztették meg motorjaikkal, melyekre akár fel is ülhettek. A nap folyamán büfé kocsik álltak a megéhezők rendelkezésére, ahol mini fánk, kürtöskalács, hamburger, lángos és egyéb finomságok közül válogathattak. A délutáni program megnyitásaként a szerencsi karatésok mutatták be tudásukat,12.jpg akikhez spontán csatlakoztak a miskolci Shito Rhyu-sok is. Danyikó Dorka és Kovács Kristóf lenyűgöző koncertjét az eső sem tudta félbe szakítani. A szerencsi tűzoltók habpartyt rendeztek, majd bemutatót tartottak egy autón, miként járnak el baleset közben. A szép járművet pillanatok alatt szétkapták, hajtogatták, mint egy konzerves dobozt. Johnny és a Blues Brigád folytatta a zenés programot, mellyel párhuzamosan a gyermekek tombolahúzáson izgulhattak. Ezt követte a Show Go Rock nevű zenekar 80-as évek rock zenéit játszó formációja, majd az egyesületünk házi zenekarának mondható Tátorján Rock Együttes zárta az élő zenei műsort. Késő este „DJ Holopcev Peti bácsi” nagyszerű video retro diszkója szórakoztatott mindenkit. Köszönjük Alsódobsza önkormányzatának a hely, a sátor és a szükséges eszközök biztosítását, a fellépők önzetlen segítségét. Az alsódobszai kisboltnak a kenyér, Dobrosi Barnabásné a bab, a Szentistvánbaksai Kecske-laknak a szappan, valamint Kék Zsoltnak (Kék Autóbontó, Bekecs) az autó felajánlását egyesületi napunkra!

 

Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon.

 

 

A mappában található képek előnézete XII. Nyári túra és családi nap 2019